Fával bánni művészet

Szerintem a legtöbb ember a parkettázás, vagy parkettás szó hallatán lát maga előtt egy melóst-rossz esetben egy szedett-vedett kinézetű, szebb napokat is látott alakot-, akinek az a dolga, hogy lecsiszolássza a parkettát, ami aztán lesz valamilyen.

Ezután felmarkolja a zsét és soha többé nem látod.

A kétkezi munka mindig is aljamunkának számított a társadalom szemében, általában olyanok mentek az építőipar felé, akik az iskolában nem szerettek tanulni, gyengébbek voltak az átlagnál, nem fordultak a felsőoktatás felé.

Legtöbbjük nem is akart a választott szakmában elmélyülni, csak sodródott, de legalább volt mindig melója. Az évek alatt aztán fizikailag és mindenhogyan beleroppant, ami igen könnyű ha valaki nem elég szemfüles, hiszen elképesztő mértékű fizikai erőnlétet igényel mindenfajta szakmunka. Általában egyenes az út a züllésbe, és az igénytelenségbe.

Sajnos ahogy körülnézek, ez a mai valóság, alig akad egy-két elhivatott szaki, aki tényleg a szakmája legjobbja akar lenni és meg is tesz érte mindent. Minden megragad a középszerűség szintjén, mert nincs alternatíva arra, példa meg aztán végképp alig, hogy ezt profin is lehetne csinálni. Van ezer meg ezer valamilyen parkettás, valamilyen festő, valamilyen burkoló, de alig van olyan, aki MINDENBEN odateszi magát és ki akar törni.

De hadd kanyarodjak vissza a parkettázáshoz… Fával dolgozom.

Egy olyan élő, szerves anyaggal, amely minden környezetében bekövetkező változásra reagál. Reagál a vele érintkező anyagokra, a levegő páratartalmára, a vízre, a napsütésre, mindenre, amivel kapcsolatba lép. Hogy ezt az örökösen változó környezetet nagy változások nélkül túlélje, ehhez kell az a tudás amivel a parkettás szakma jár. A bolygón fellelhető sokezer fafaj közül felismerni, melyikkel van dolgom, hogy az a fa honnan származik és milyen egyéni tulajdonságai vannak, hogy milyen bánásmódra hogyan fog reagálni, hogy az általam használt anyagokkal milyen kölcsönhatásba fog lépni, ezt meg kell tanulni.

Meg KELLETT tanulni.

Nem beszélve a piacon jelenleg rendelkezésre álló ezerféle gyártó százféle összetételű felületkezelő anyagairól, gondolok itt a fugatömítőkre, lakkokra, olajokra. Ezek mind-mind más reakciókat okoznak a fában, és ezért nem lehet mindenre mindent rákenni, mert mélységeiben ismerni kell hozzá az anyagösszetételt, valamint a fa tulajdonságait. Szerintetek ezt hányan ismerik?Jó esetben 10-20%-a a szakiknak.

Mert már senkit nem érdekel, csak kész legyen. És kifizessék. Ennyi.

Hogy szakmailag rendben legyen, hogy évek múlva se sárguljon el, hogy ne púposodjon, tekeredjen fél év múlva, az senkit sem érdekel. Pedig ez a szakma lényege. Van egy remek mondás, ami tökéletesen leírja: PARKETTÁT BÁRKI LE TUD RAKNI, CSAK AZT TUDJÁK KEVESEN, HOGY MITŐL MARAD LENT.

És igen, lehet ezerféle parkettacsiszoló géppel parkettát csiszolni. Csak kérdés hogy hogyan? Hogy marad-e benne gépnyom, mert a gép nincs beállítva rendesen, karban tartva meg aztán végképp nincs, vagy el akarunk-e érni egy közel tökéletes simaságú karcmentes felületet, amelyre élvezet ránézni. Méregdrága a faanyag, ahogyan a parketta is. Ne gyalázzuk már meg azzal, hogy elcsúfítjuk a rozzant gépeinkkel. Mert el lehet érni bármilyen típusú parkettánál közel TÖKÉLETES felületet. Megfelelő géppel, megfelelő csiszolási technikával. Ha valamelyik hiányzik a kettő közül, az nem lesz jó.De legalább jó drága lesz, és még nézhetjük is a hibákat évekig. Fával dolgozni művészet. Megismerni, és formálni azt, művészet.

Aki máshogy áll neki, minthogy szépet ALKOSSON, az inkább neki se álljon, mert abból lesz az a rengeteg elrontott, összebarmolt borzalom amiket naponta látok. Néha kissé elragadtatom magam, amikor igénytelenül kivitelezett parkettát látok, feltör bennem az indulat, hogy ba*ki ebből szépet is lehetett volna csinálni, akkor MIÉRT nem tette? Én beleteszem az időt, a pénzt, a tudást, akkor ő MIÉRT nem tette? Megmondom miért. Mert lesz*rja.

Sajnos ez az igazság. Pontosan ezért építettem a saját nevemre a vállalkozásomat, hogy sose felejtsem el, hogy a nevemmel játszok, amikor silány minőséget adok ki a kezem közül és az utánam jövőnek kell kijavítania. Van ennél nagyobb égés?! Indulatok vannak és lesznek is bennem. Alig vannak a szakmában olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak erről. Vannak egyáltalán?!

Remélem igen. Különben elvész az egész lényege. Az alkotás.

Tetszett a cikk? Oszd meg!

Facebook

Ezeket olvastad már?